ajánló

Pünkösdi programajánló – Milyen evangélikus műsorok lesznek?

Budapest – A Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban számos evangélikus műsor lesz a következő időszakban - ezeket gyűjtöttük most össze.

Kereszt és zászló – A Háló 3. kötetéről

Bár az evangélikus egyház pártállami évtizedek alatti történetének feldolgozását – a történelmi egyházak hasonló törekvéseihez viszonyítva − a közvélemény általában gyorsnak tekinti, az események tükrében ez akár vontatottnak is ítélhető. Az 1990. évi első országgyűlési választást követően 15 év elteltével nyilatkozott a Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége arról, hogy egy ügynöklista ismeretlen személy általi jogszerűtlen közzététele miatt szükséges az ügynökmúlttal gyanúsított egyházi személyekre vonatkozó iratok kutatása és feldolgozása. Ezután 2005 májusában a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Közgyűlése határozatot hozott egy tényfeltáró bizottság felállításáról.

Hol van Isten a koronavírus idején?

„Amikor az élet kiszámíthatónak és irányíthatónak tűnik, könnyen a szőnyeg alá söpörjük a nagy kérdéseket, vagy megelégszünk a végletekig leegyszerűsített válaszokkal is. Most azonban nem ilyen napokat élünk, egyikünk sem. Nem meglepő hát, hogy bármiben hiszünk, bármit fogadunk is el igaznak, a nagy kérdések felszínre törnek, és figyelmet követelnek maguknak.” (John C. Lennox – Részlet a Hol van Isten a koronavírus idején? című könyvből).

Lehetőségek időszaka

Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!

Megjelent a Fogoly vagyok című könyv – Glatz József evangélikus lelkész írásaiból

Budapest – Nemrégiben jelent meg Glatz József könyve a L'Harmattan Kiadó gondozásában. A 172 oldalas könyvben az 1956 után külföldön tevékenykedő evangélikus lelkész több prédikációját, sajátos gondolatait olvashatjuk el.

A hétvégén is lesz Evangélikus magazin a Duna Televízióban

Budapest – 2020. április 19-én, vasárnap 10.30-kor a Duna Televízióban megismétlik a budakeszi evangélikus templom építéséről szóló Evangélikus magazint. Az adást újra megnézhetik április 21-én, kedden 8.30-kor a Duna World csatornán. Szerkesztő-riporter Nagy László, rendező Horváth Tamás.

Megjelent a Lelkipásztor – Evangélikus teológiai szakfolyóirat áprilisi lapszáma

Budapest – 2020 mind a nyugati (római katolikus) egyházban, mind a Magyarországi Evangélikus Egyházban az úrvacsora éve. Hozzá kapcsolódva Blázy Árpád tanulmánya visszatekint, és bepillantást enged a történelem során sajnálatos módon – részben éppen az eukharisztia értelmezése miatt – egymástól elszakadt felekezetek eme legdrágább kincsének és szentségének értelmezésébe. A tanulmány a biblikus alapokat figyelembe véve vázolja fel az ókereszténység első századai eukharisztiagyakorlatának legfőbb vonásait és jellemzőit.

Egy asztalnál a világ – Megjelent Prodán Márta könyve

Budapest – „A jó, a szép, az igaz nyomában” – áll Prodán Márta maga szerkesztette, házilag nyomtatott és egy kávéra szóló adomány fejében reklámozott „zine”-je (magazinja) címlapján. Márta nem nótárius, nem narratív, metonimikus szerző, ő nem dokumentál, nem eseménynaplót ír az itthoniak felé a németországi „rengetegben”, Szösszenetek című blogja és a hozzá tartozó nyomtatott melléklet belső történésekről szól – ott, „ahol az élet éppen történik”.

„Töltünk még bort közös kehelybe” – Megjelent a Credo idei első és ingyenesen letölthető száma!

Budapest – Megjelent a Credo evangélikus folyóirat idei első és egyben digitális lapszáma, amely a járványügyi helyzetre való tekintettel ingyenes.

VIRÁGVASÁRNAP: Szeretettel ajánljuk az evangélikus tévéműsorokat!

Budapest – A következő hétvégén ismét számos evangélikus műsort láthatunk majd a közmédiában. Virágvasárnap Bonyhádról közvetítenek istentiszteletet, de Útmutató címmel levetítik a Font Sándor, déli egyházkerületi felügyelőről készített portréfilmet is. Sőt, lesz Evangélikus ifjúsági műsor a nyíregyházi Luther Folk Banddel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ajánló csatornájára