lelkész

Tudtad, hogy vannak gamer papok?

Nemcsak hogy vannak Magyarországon is, de most egy csapatot is összeállított belőlük a Szólj be a papnak! kezdeményezés csapata, és egy online esemény keretei közt találkoztak velük. A kedvenc videojátékok mellett olyan kérdések is terítékre kerültek, mint a jó és rossz kérdése a játékokban, a szerepjátékok személyiségformáló hatása vagy éppen az, hogy szabad-e „játékból” mészárolni.

Nélkülem semmi

Maglódon, ahol hatodéves teológiai hallgatóként a gyakorlati évemet töltöttem, nem mindennapi alkotás az evangélikus templom 1770-ben készült szószéke. Péter és Pál apostol által közrefogva meseszép festmény látható rajta a magvető példázatáról, valamint itt találjuk egy Luther-kabátos lelkésznek a hazánkban – tudtommal – legkorábbi ábrázolását. A kép egyik felén vet a magvető, egy kancsó az égből öntözi a földet, a másik oldalán pedig az oltár előtt térdel a lelkész, és fohászkodik. A kép tetején a „Sine me nihil”, azaz „Nélkülem semmi” felirat áll.

A szolgálatban – Kihívás a Facebookon

Balassagyarmat – Bartha István balassagyarmati evangélikus lelkész a napokban egy kihívást indított el evangélikus lelkészek körében a Facebookon, amelynek lényege, hogy a lelkészek emlékezzenek vissza arra, mi indította el őket a lelkészi pálya felé, hogyan látják az egyház helyzetét, hogyan élik meg szolgálatukat.

Lelkészként a mentősök között

Miskolc – Bő egy hónappal ezelőtt érkezett felkérés az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Észak-Magyarországi Régió igazgatójától, dr. Kádár Balázstól, akivel másfél évtizedes barátság köt össze. A megszaporodott feladatok szó szerint elborították a mentőket. Mivel a lelkészi munkám erősen lecsökkent a „bezárt” templomok miatt, így felszabadult időmet – heti másfél nap – felajánlottam. Az OMSZ munkája eddig is közel állt hozzám, hiszen néhány éve az ágazaton belüli képzés egyik előadója voltam, sok-sok személyes kapcsolatot építve. A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. munkájába is bekapcsolódtam a heliporton, valamint kórházi munkám is elképzelhetetlen lenne az OMSZ jelenléte nélkül. Vagyis a felkérés ismerősök közé hívott.

Egy új kezdetben, egy még újabb helyzetben! – Online hitélet Csurgón

Csurgó – A Csurgói Evangélikus Egyházközségnek egy új kezdet idején kellett alkalmazkodnia a vírus okozta új helyzethez. 2019 augusztusának végén kezdtem meg ugyanis szolgálatomat a gyülekezetben, és ahogy az lenni szokott, az első év a lelkész és a gyülekezet összerázódásáról és az egymás kölcsönös megismeréséről szólt. Megtartani és megőrizni a gyülekezet eddigi alkalmait, de egyúttal már finoman csepegtetni az általam hozott újdonságokat. Jó úton is haladtunk az új közös életünkben, felállítottunk egy gyülekezetvezetőségi csapatot, gyülekezeti kirándulást szerveztünk, ifjúsági kört alapítottunk, ádventi, böjti és farsangi alkalmakat tartottunk és megkezdtük a család- és beteglátogatásokat. Amikor egyszer csak berobbant a járványhelyzet, és hirtelen minden megváltozott.

„Igehirdetés-felhő” – Továbbra is várják az igehirdetéseket!

Budapest – „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül…” (Zsid 12,1) – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem és az Evangélikus Országos Gyűjtemény továbbra is várja a Igehirdetés-felhő nevet viselő projektéhez a 20. századi magyarországi evangélikus igehirdetések írott és hangzó emlékeit. Segítsük a gyűjtést, akár csak egy megosztással is!

Térfélcsere-terefere

Baja – Bán Béla református lelkész, esperes és Kovács László evangélikus lelkész beszélgetéssorozatot kezdett Baján, amely a YouTube-on is megtekinthető. Ezeket a filmeket ajánljuk.

Villanypásztor – Áhítatok Pilisről

Pilis – „Hányadik VillanyPásztor-nál járunk? Már olyan sok? Melyik éneket is énekeljük? Hová tettem a Bibliát? Most jó reggelt, vagy jó estét? Mindenki vigyázzon magára!” – Ilyen, és ehhez hasonló mondatoktól hangos minden kedden délután a pilisi evangélikus gyülekezeti terem. A két lelkész, Szöllősi István Sándor és Kárnyáczki Eszter, valamint a kántor, Keveházi Márta itt veszik fel a kedd esti bibliaórát, és a csütörtök reggeli áhítatokat.

Megjelent a Fogoly vagyok című könyv – Glatz József evangélikus lelkész írásaiból

Budapest – Nemrégiben jelent meg Glatz József könyve a L'Harmattan Kiadó gondozásában. A 172 oldalas könyvben az 1956 után külföldön tevékenykedő evangélikus lelkész több prédikációját, sajátos gondolatait olvashatjuk el.

Karantén lelkészek– Kaposvári helyzetkép

Kaposvár – Éppen egy évvel ezelőtt döntött úgy a kaposvári evangélikus gyülekezet presbitériuma, hogy jelentős fejlesztést hajt végre média terén a gyülekezetben. Ezért aztán nem érte váratlanul őket a digitális istentiszteletekre való átállás, hiszen volt már benne gyakorlatuk. Pongrácz Máté és Pongráczné Győri Boglárka lelkészeket kértük arra, foglalják össze nekünk eddigi tapasztalataikat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkész csatornájára