Nyíregyháza

Lezajlott a levelező verseny a nyíregyházi Kossuthban – Képriport!

Nyíregyháza – 51 általános iskola és 580 diák részvételével zajlott az idei megyei levelezős verseny a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban. 2020. január 27-én került sor a döntőre, amelyen 280 tanuló kilenc tantárgyból mérte össze a tudását. Minden kategóriában a tíz legjobb eredményt elért versenyzőt jutalmazták.

Isten igéje és a kenyér megmenti a bajba jutottakat – Lezárult az ökumenikus imahét Nyíregyházán is

Nyíregyháza – „Az Úristen mindannyiunkat boldoggá akar tenni” – mondta Szocska A. Ábel püspök, s ennek hogyanjáról is elmélkedett a főpásztor 2020. január 26-án, az ökumenikus imahét nyolcadik, záró alkalmán, mely egyben az Ige vasárnapja is volt.

Egymást tápláló, éltető kenyérré váljunk a hit kemencéjében!

Nyíregyháza – A Krisztus-hívők egységéért tartott imahét ötödik napján, január 23-án a Szent Miklós görögkatolikus székesegyházban csendesedtek el és imádkoztak együtt baptista, evangélikus, metodista, református, római katolikus, valamint görögkatolikus hívek és lelkipásztorok Kovács László Attila evangélikus lelkész vezetésével.

Nappali melegedő, népkonyha és éjjeli menedék is segíti a hajléktalanokat Nyíregyházán

Nyíregyháza – Nappali melegedő és éjjeli menedékhely, népkonyha és átmeneti szálló, de még bölcsőde is segíti a nyíregyházi hajléktalanok, rászorulók életét. Az Önkormányzat civil szervezettel és egyházzal kötött megállapodása biztosítja a szociális törvényben meghatározott ellátást.

Reménység az élet viharában – Az ökumenikus imahét harmadik napjának bátorító üzenetét Gáncs Péter hozta el Nyíregyházára

Nyíregyháza – A keddi igehirdetői szolgálatot az evangélikus egyházközség biztosította 2020. január harmadik hetében, a római katolikus társszékesegyházban, a Krisztus-hívők egységért megtartott esti istentiszteleten. A liturgus Molnár Zoltán görögkatolikus paróchus volt, énekes szolgálatot a templom énekkara tett. Gáncs Péter nyugalmazott püspök, (ApCsel 27,22.34 alapján) tele templomban elhangzott igehirdetése elérhető a tudósító honlapján, így csak néhány, tovább gondolásra érdemes gondolatát idézzük fel.

Hazafelé az úton Jézussal – Megkezdődött az Aliansz imanyolcad Nyíregyházán is

Nyíregyháza – Az elmúlt évek gyakorlata szerint, 2020. első teljes hetében elkezdődött a nyíregyházi protestáns felekezetek közös imanyolcada, váltakozó helyszíneken. Isten vándorló népe a keskeny úton jár, de nincs magára hagyatva, mert velük vándorol útjukon Jézus és elviszi, elsegíti őket a célhoz. Az idei igehirdetési alapigék arról tudósítanak, hogy honnan hová visz ez a zarándokút. A nyitó istentiszteleten a Szentírás egyik legismertebb példázata alapján a tékozló fiú útja tárult a hallgatóság elé: a disznóóltól az atyai házig. Adámi László evangélikus lelkipásztor gondolatait csak címszavakban foglaljuk össze, mert reménység szerint az imanyolcad minden igehirdetése másnap reggeltől elérhető lesz a tudósító honlapján, így érdeklődő látogatóink nyomon követhetik e földi vándorpálya szakaszait; úton hazafelé…

Nyíregyházi kollégisták szeretetszolgálata adventben

Nyíregyháza – Hagyományainkhoz híven idén is több helyre ellátogattak a Luther Márton Evangélikus Kollégium diákjai karácsony előtt Nyíregyházán, hogy műsorral, kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskedjenek másoknak. „Nagy izgalommal és odaadással készültünk” – írta a kollégium két diákja, Nagy Eszter és Oláh Eszter szerkesztőségünknek küldött beszámolójában.

Dr. Bánszki Istvánt köszöntötték

Nyíregyháza – Csodálatos párhuzam kíséri végig dr. Bánszki István nyugalmazott igazgató és a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium történetét: az utolsó, még egyházi évfolyamon érettségizett itt 1948-ban, és amikor az evangélikus egyház visszakapta az intézményt, igazgatóként ő szervezhette meg újból az iskola életét.

Miért jött az Úr Jézus? – Adventi igehirdetés sorozat volt Nyíregyházán

Nyíregyháza – Az egyházi esztendő első hetében sok évtizedes hagyomány szerint, ez évben már a gyönyörűen felújított gyülekezeti házban került megrendezésre az adventi evangelizációs esti istentisztelet-sorozat, amelyen idén Adámi László – a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegyében jelenleg a leghosszabb lelkészi szolgálati idővel bíró – nyíregyházi parókus hirdette az evangéliumot, Jézus saját kijelentései alapján megfogalmazott válaszokkal.

Több száz éves kincseket őriznek

Nyíregyháza – A nyíregyházi könyvtárak gyűjteményeiben olyan értékek bújnak meg, amelyek megóvása sokrétű feladat. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete Védendő értékek a könyvtárban címmel rendezett szakmai napot az elmúlt héten hétfőn, utalva ezzel a szabolcsi megyeszékhelyen is megtalálható, rendkívüli értéket képviselő muzeális gyűjteményekre, illetve azok óvásának, védésének fontosságára.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyíregyháza csatornájára